Art Show

Az Art Show egy művészeti kiállítás, amely nem tematikus, így számos témát és stílust bemutathat, beleértve a szabadkézi rajzot, a digitális alkotásokat és a fotózást. A látogatók szabadon bejárhatják a kiállítást a nyitvatartási idő alatt, mely a kapunyitástól az esti Furdance-ig tart. A rendezvény végén néhány kiállított alkotás aukcióra is kerülhet.

A képen egy arany rajzfilm sárkány látható fekete tónusokban, lazán elegánsan egy pohár bort tartva. Az éjszakai háttéren a Duna és a budapesti Lánchíd látható, Budáról Pest felé nézve.
Készült PGtheDragon munkájának felhasználásával. – © 2023 Furdance Budapest – CC BY-NC-ND 4.0

Hogyan jelentkezz kiállítónak?

Ha szeretnéd, hogy az alkotásaid bemutatásra kerüljenek az Art Show-ban, figyelmesen olvasd el az alábbi szabályzatot és instrukciókat, majd lépj kapcsolatba a panel felelősével, vagy csak töltsd ki ezt az űrlapot, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.


Kiállítói szabályzat

  • Csak saját készítésű alkotást vagy olyan művet hozhatsz a kiállításra, amelynek rendelkezel a kiállításához szükséges jogaival és/vagy engedéllyel. A kiállító felelőssége, hogy csak jogosult műveket helyezzen ki.
  • Az Art Show rendelkezik NSFW szekcióval, ami lehetővé teszi a felnőtt tartalmú művek kiállítását is. Azonban arra kérünk, hogy csak olyan műveket állíts ki, amelyek befogadhatók a nagy közönség számára, és kerüld a megosztó vagy felkavaró témákat.
  • Az Art Show célja, hogy lehetőséget biztosítson a közösség művészeinek a megjelenésre, ezért a művek kihelyezése díjmentes, de a gyártási és előállítási költségeket nem áll módunkban átvállalni.
  • Ha aukcióra kívánsz bocsátani egy művet, kérjük, szándékodat legalább 30 nappal az esemény előtt jelezd. A Furdance Budapest csak a kiállítási helyszínt, környezetet és műsort biztosítja, nem kér százalékot vagy jutalékot. Tehát az aukcióból származó összeg a művészt illeti, és az átvételhez szükséges jogi feltételeknek neki kell megfelelni.
  • Ha a művedet nem bocsátottad aukcióra, vagy nem kelt el, a visszajuttatásról neked kell gondoskodni. Az átvételre lehetőséged van hétfőn az Art Show bontásakor vagy közvetlenül az aukció után. A műveket nem tudjuk korlátlan ideig tárolni, ezért ha nem tudod a művet a helyszínen visszavenni, kérjük, jelezd felénk.
  • Nem áll módunkban kiállítani olyan műveket, melyek rossz minőségű fénymásoló papírra készültek. Természetesen vannak kivételek, mint például a szabadkézi rajzok és festmények, melyeknél a papír tulajdonságai jellegükből adódóan utólag nem változtathatóak meg.
  • Kérjük, hogy az eseményt megelőző 30 napon belül küldj nekünk egy képet vagy fényképet a kiállításra szánt művedről. Ha az alkotás még nincs kész, akkor egy WIP vázlat is elegendő. Ezek a képek nem kerülnek nyilvánosságra, kizárólag az Art Show elrendezésének és berendezésének tervezéséhez használjuk fel.
  • Az Art Show-ra szánt műveknek időben meg kell érkezniük ahhoz, hogy részt tudjanak venni a kiállításon. A műveket a helyszínen lehet leadni 10:00 és 12:30 között. Fontos tudni, hogy a check-in csak 11 órakor kezdődik, tehát 11 óra előtt kizárólag a művek átadásra van lehetőség.
  • Ha valaki másra bízod a művek átadását és átvételét, vagy gondot okoz időben eljuttatni azokat, akkor vedd fel a kapcsolatot a panel felelőssel, hogy segítsen megoldást találni.

Nyomtatás

Fontos tudnod, hogy az általunk legyártott printek mérete A4, és korlátozott számban A3-A0. A gyártási költség a mérettel együtt növekedhet, amelyet nem áll módunkban átvállalni. Ennek ellenére, szívesen nyújtunk segítséget a nyomtatásban, az alábbi útmutatóval szeretnénk segíteni, hogy az elkészült printek a lehető legjobb minőségben kerüljenek kinyomtatásra.

Színtér: Az ajánlott színtér a CYMK, mivel a színtér konverzió során az alkotás színei megváltozhatnak, és nem áll módunkban egyenként kalibrálni azokat. A nyomtatás során bizonyos részletek elveszhetnek, vagy a kevésbé kontrasztos színek összemosódhatnak. Az alkotás színkalibrációját érdemes neked, a beküldés előtt kell elvégezned, mivel a kapott művekben kézzel nem módosítunk.

Kifutó és képkeret: A nyomtatott képek kifutóval rendelkeznek, amelyek miatt a kép széléről 3-5mm levágásra kerülhet. A logódat, aláírásodat, vagy vízjeledet érdemes legalább 10-15mm-re a kép szélétől elhelyezni, hogy azok biztosan teljes egészében láthatóak maradjanak még akkor is, ha a kifutó levágásra kerül vagy a képet keretbe helyezzük.

Felbontás és határidő: Ha szeretnél élni a nyomtatási lehetőséggel, kérjük, legalább 30 nappal az esemény előtt küldd el az anyagokat a lehető legnagyobb felbontásban.

A nyomtatás mint lehetőség opcionális, tehát ha a műved nem digitális, vagy épp szeretnéd egy nyomda segítségét kérni a kalibrációhoz, a kiállítani kívánt művet elég elhozhatod az eseményre is, annak kezdete előtt. Ha bármi kérdésed van, ne habozz felvenni velünk a kapcsolatot!


Kérdések és válaszok

El kell mennem az eseményre, ha szeretnék kiállítani?

Habár nagyon örülünk annak, ha a kiállítók résztvesznek az eseményen, a jelenlétük nem kötelező. Ha általunk végezteted a nyomtatást vagy valakit megbízol azzal, hogy a rendezvény előtt elhozza nekünk a műveidet, azokat ugyan úgy ki tudjuk majd állítani.

Vissza kapom a kiállított műveket?

Minden kiállított kép sorsáról rendelkeznie kell a kiállítónak, tehát a kiállított művet visszakaphatod még akkor is, ha mi intéztük neked a nyomtatást.

Csak olyan képet állíthatok ki, ami az eseményre készült?

Nem, akár korábban készült műveket is kiállíthatsz, főleg ha az még nem volt korábban kiállítva az Art Show-n. Abban az esetben ha a képet megbízással készítetted, javasoljuk hogy egyeztess a megbízóddal.

Mit küldhetek aukcióra?

Bármilyen képet vagy tárgyat aukcióra küldhetsz, ami részt vett az Art Show kiállításon. Tapasztalataink szerint a nagyobb méretű, és általános karaktereket ábrázoló képeket jobban szereti az aukció közönsége, de természetesen ez nem feltétel.
Amennyiben egy művet megbízással készítettél, azt javasoljuk, hogy mindenképpen egyeztess a megbízóval, vagy a képen található karakterek tulajdonosával.

Felajánlhatom az aukcióból befolyó összeget jótékonysági célra?

A Furdance Budapest csak a kiállítási helyszínt, környezetet és műsort biztosítja. Mivel nem gyűjtünk be pénzt, és tranzakció kizárólag közted és a nyertes között jön létre, így erről neked kell gondoskodni.
Mint minden jó kezdeményezést, szívesen támogatjuk a jótékonykodást. Ha ilyen szándékod van, kérjük, jelezd felénk, hogy a kiállítás során és az aukciós műsor alatt mi is tájékoztathassuk erről a résztvevőket.
Frissítés: Idén először lehetőséged van arra, hogy részben vagy egészben felajánld az aukció által befolyt összeget a rendezvény által is támogatott alapítványnak. Természetesen, ha úgy érzed, hogy te egy másik ügyet szeretnél támogatni, azt továbbra is megteheted. Ismerd meg a Rókales Alapítványt!

Mi a helyzet az AI által létrehozott képekkel?

Bár ez a kérdés még nem egyértelműen szabályozott, az európai iránymutatásokkal összhangban nem ismerjük el a mesterséges intelligencia által generált képeket önálló, eredeti műalkotásnak.
Ennek oka, hogy a művész szabad és kreatív döntéseinek kifejezése ellehetetlenül, mivel az alkotás létrejöttét olyan technikai szabályok és keretek határozzák meg, amelyeket a művész teljes mértékben nem irányíthat.
Ezen kívül a mesterséges intelligenciával létrehozott művek szerzői és egyéb tulajdonjogai sincsenek egyértelműen meghatározva. Mivel ezek hiányában nem tudod bizonyítani a mű kiállításához való jogodat, nem állíthatjuk ki az alkotást.