Házirend
Ez a házirend tartalmazza azokat a viselkedési irányelveket és szabályokat, amelyet a Furdance Budapest (továbbiakban mi, mint szervezők) elvárnak tőled és te, mint résztvevő, mit várhatsz el a tőlünk rendezvényeink ideje alatt.
A házirend be nem tartása figyelmeztetéssel, ismétlődő vagy súlyosabb esetekben a rendezvényről való eltávolításon túl, kitiltását vagy akár hatóságok bevonását is eredményezheti.
Általános etikett
Mindent megteszünk azért hogy a rendezvényeink során biztonságos környezetet alakítsunk ki neked, és a többi résztvevő számára egyaránt. Éppen ezért kérjük, hogy az alábbi pontokat minden szituációban tartsd szem előtt:
- Viselkedj tisztelettudóan a többi résztvevővel és a személyzettel
- Vigyázz a saját és mások testi épségére
- Ügyelj rá, hogy mások tulajdonában ne tegyél kárt (Például Fursuit), ne rongáld meg a helyszínt és/vagy annak berendezéseit. Például: az elhozott vagy az általunk biztosított világító rudakat rendeltetésszerűen használd, ne szedd szét, annak esetleges veszélyes és szennyező tartalmát ne locsold szét. Ez veszélyezteti mások testi épségét, beszennyezheti vagy kárt tehet mások ruházatában, fursuitjában vagy a helyszín berendezéseiben.
- Ne okozz botrányt, vita esetén ne engedd tettlegességig fajulni az ügyet
- A Szabadtéri programokon, mint például a Suitwalk, a célunk a szórakoztatás. Ne viselkedj provokálóan, ijesztően vagy megbotránkoztatóan. Kerüld a konfrontációt, fogadd el, hogy nem fog mindenki egyformán reagálni ránk. A legtöbb járókelő pozitívan fogadja a fursuitereket, ám előfordulhat, hogy valaki számára egy egyszerű, akár toony stílusú fursuit is ijesztő vagy félelmetes. Ha úgy látod, hogy valaki nem fogadja szívesen a közeledésed, lépj vissza és inkább ne próbálkozz tovább. Igaz ez a felnőttekre is, de különösen a gyerekekre. Ha egy gyerek sírva fakad a fursuitod látványától, ne várd meg ameddig a szülőnek kell beavatkoznia. Nyugodtan kommunikálj a szülőkkel kézjelekkel vagy akár szóban is, hiszen ők ismerik a gyerekeik viselkedését és határait.
- Kerüld a korhatáros és felnőtteknek szóló témákat és üzeneteket. Hiába érzed úgy, hogy passzol a karakteredhez, kerüld a vér, súlyos sérülések, nyílt sebek és a halál vizuális bemutatását és eljátszását. Nem véletlenül kerül tizennyolcas karika a horrorfilmekre sem. Amennyiben a suitod Skulldog, Leshy, Wendingo vagy hasonló karaktereket jelenít meg; különösen ügyelj a viselkedési szabályokra, kifejezetten akkor, ha a suitod nem toony, hanem realisztikus.
Általános szabályok
Fontosnak tartjuk hogy bizonyos szabályokra felhívjuk a figyelmedet, melyek tőlünk függetlenül, Magyarország egész területére érvényesek.
- Alkohol: Az alkoholfogyasztás alsó korhatára Magyarországon a betöltött 18 életév. A rendezvények ideje alatt elvárjuk tőled a mértékletességet.
- Dohányáru: A dohányáruk fogyasztásának alsó korhatára a betöltött 18 életév. A legtöbb helyen a dohányzás szigorúan van szabályozva, így vendéglátóhelyeken, közintézményekben és a közterületek egyes részein tilos a dohányzás. Ha dohányozni szeretnél, kizárólag az erre kijelölt helyen gyújts rá. Az elektromos cigaretta, hevítő rudak, valamint hasonló eszközök használata/fogyasztása is kizárólag a dohányzásra kijelölt helyen megengedett!
- Narkotikumok: Minden narkotikum -beleértve a marihuánát is- illegális, már kis mennyiségű fogyasztásuk és/vagy birtoklásuk is letöltendő szabadságvesztést vonhat maga után!
- Fegyverek és replikák: Az éles lőfegyverek tartása és viselése szigorúan korlátozott. A 8 cm penge hosszúság feletti kések, tőrök különösen veszélyes eszközöknek minősülnek, ezeket a rendőrség elkobozhatja. A gáz-, riasztó- és gumilövedékes fegyverek és egyéb pirotechnikai eszközök kevésbé vannak szabályozva, a viselésük viszont engedélyhez kötött. A fegyvernek látszó tárgyak (például airsoft fegyverek) a jogi szürke zónába tartoznak. Arra szeretnénk kérni, hogy ilyen eszközöket és fegyvernek látszó tárgyakat ne hozz magaddal!
Regisztrációs szabályok
Bizonyos helyzetekben előfordulhat, hogy szükségünk van a polgári nevedre és a születési dátumodra a beazonosításhoz, például névre szóló foglalások vagy a védettségi igazolványod ellenőrzése során. Az adataid kezelésének a részleteit megtalálod az Adatkezelési tájékoztató oldalon.
- Adatok hitelessége: A megadott adataid hitelességének a biztosítása a te, mint résztvevő felelőssége. Mi és a partnereink is visszautasíthatják a belépést vagy a lefoglalt szolgáltatás igénybevételének a teljesítését, amennyiben az általad megadott adatok nem egyeznek a valósággal.
- Jelentkezések elfogadás: A legtöbb rendezvény vagy esemény regisztrációhoz kötött, ahhoz hogy ezeken részt vehess, az eseményre jelentkezned, regisztrálnod kell. Fenntartjuk a jogot arra, hogy a jelentkezésedet indoklás nélkül is elutasíthassuk, akár abban az esetben is ha már korábban részt vettél egy rendezvényünkön.
- Visszalépés: Ha meggondoltad magad és még nem rendezted a neked felajánlott belépőt, semmi teendőd nincsen. Kérlek vedd tudomásul, hogy abban az esetben ha a belépődet rendezted, annak a díját nem áll módunkban sem részben, sem pedig egészben visszatéríteni. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy az általad rendezett belépőket átadd egy másik jelentkezőnek. Az átruházást te, mint a regisztráció tulajdonosa, kezdeményezheted a Főszervezőnél.
- Váratlan helyzetek: Amennyiben egy előre nem látható ok miatt (például járványügyi intézkedések) a rendezvény nem tartható meg, visszaigényelheted a befizetett belépőd árát vagy megtarthatod a Furdance Pénztárcádban, hogy később felhasználhasd. Ezek pontos menetéről, részleteiről vagy feltételeiről szükség esetén tudunk tájékoztatást adni.
Korhatár
A programok 18 éven aluliak számára kizárólag szülői beleegyezéssel, 17 éven aluliak számára pedig egyáltalán nem látogathatók. Ez alól kivételt képez a Suitwalk, amely szülő, gondviselő vagy megbízott felügyelő kíséretében korhatár nélkül látogatható.
A részvétel saját (18 életévet be nem töltött személyek esetén szülő vagy gondviselő) felelősségre történik, beleértve az előregisztrációhoz nem kötött és/vagy szabadtéri programokat is.
Az adott rendezvény vagy program korhatár besorolása a program jellegétől függően változhat, a pontos megjelölést az adott program leírásában találhatod.
Ruházat, öltözködés, jelmez kiegészítők
A ruházatod kiválasztásakor kerüld a felnőtteknek szóló témákat, eszközöket és kiegészítőket. A rendezvények területén nem megengedett a latex vagy egyéb, közösülésre alkalmas jelmezek viselése. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy jelmezeket vagy kiegészítőket egyedi elbírálás alapján engedélyezünk.
Arra szeretnénk kérni, hogy ügyelj a megjelenésedre, kerüld a szubkultúrával össze nem egyeztethető viseletet és viselkedést és a megbotránkoztatást.
A teljesség igénye nélkül szeretnénk mondani néhány példát, ami segíthet eligazodni, hogy mi az, ami megengedett és mi az, ami nem. Ha nem vagy biztos abban, hogy a ruházatod megfelelő, vagy úgy érzed valamihez engedélyre lenne szükséged, kérdezz bátran egy szervezőt.
- Suitwalkon a nyakörv hordása suitereknek megengedett, de szájheveder vagy póráz viselése/használata nem. Ha nem vagy fursuiter, szabadtéri programokon csak akkor hordhatsz nyakörvet, amennyiben az illik a megjelenésed és ruházatod stílusához; mint például a punk, heavy metál vagy goth irányzatok. Ez a korlátozás természetesen csak a suitwalkra, külső és szabadtéri programokra vonatkozik. A rendezvény főhelyszínén a nyakörv hordása, mint szubkultúrális kiegészítő, minden résztvevőnek megengedett.
- Utcán és nyilvános helyszíneken hámot csak jelmez részeként veheted fel. Önmagában a hám nem számít jelmeznek, kivéve a szánhúzó kutyának (Husky, Szamojéd, Kugsha, stb), deréktól felfelé, de inkább csak mellkason. Tehát egy rókának, farkasnak vagy sergálnak már egyáltalán nem, kivéve ha a hám része valamilyen tematikus öltözéknek vagy jelmeznek; és erre előzetes beleegyezésünket adtuk. Ez csak a szabadtéri programokra vonatkozik, mint például a walk. A főhelyszínen megengedett mindenkinek, akár suiter akár nem; amennyiben nem tartalmaz felnőtteknek szóló kiegészítőket, például ágyékon elhelyezett gyűrűt. Ettől függetlenül szeretnénk kérni az ilyen kiegészítők moderált viselését.
- A latex, neoprén és hasonló felszerelések/jelmezek nem minősülnek fursuitnak, viselésük szigorúan tilos.
- Replikák és fegyvernek látszó tárgyak kizárólag a szervezők előzetes engedélyével hozhatók. Legyen szó lőfegyverről, késről, kardról vagy baltáról, a hatóságok szigorúan veszik a pánikkeltést. Ezen kiegészítők nyilvános megjelenítése és viselése bejelentés és/vagy engedély köteles is lehet, jelmezes és cosplayes felvonuláson egyaránt (például airsoft vagy egyéb fegyver replikák esetében).
- Öltözz fel rendesen, hordj tiszta ruhát és suitot!
- A szabadtéri programokon a járókelők és a városlakók is fényképeznek, amit megosztanak a közösségi médiában is. Ha suiter vagy, ajánlott a teljes testet fedő ruházat, mivel a hiányos öltözékkel nem csak a saját, de mások "varázsát" is megtörheted. Bizonyára nem szeretnéd, ha a képed szedett-vetett ruházatban járná be az internetet, sem pedig ha a barátaid élménye emiatt sérülne a walk során. Ha úgy érzed az hogy az egész testet fedő öltözék számodra sok, esetleg a meleg veszélyezteti az egészséged, inkább öltözz partialba vagy kísérőként gyere el. Lesz lehetőséged suitolni a főhelyszínen is, ahol már kevésbé számít ha véletlenül csak rövid nadrágot hoztál magaddal.
Fényképezőgépek és kamerák
A rendezvény résztvevőjeként elfogadod, hogy az eseményeken kép- és/vagy hanganyagok készülhetnek rólad.
Fenntartjuk a jogot, hogy a rendezvényen készült anyagokat felhasználhasuk a rendezvény média megjelenésének és/vagy programjainak illusztrálására, bemutatására. Az ebből fakadó problémák miatt kártérítési igény nem nyújtható be.
Előzetes hozzájárulásunkat adjuk rendezvényen készült összes kép- és/vagy hanganyag magáncélokra való felhasználására (beleértve az internetes közzétételt is), viszont azok internetes vagy nyomtatott médiumban (újságok, magazinok, TV, rádió, blog, stb.) való megjelentetése és/vagy bármilyen reklám anyagként való felhasználása csak a szervezők előzetes beleegyezésével engedélyezett. A találkozó műsorairait, programjait, eseményeit, esetleg azok fellépőinek produkcióit teljes hosszában nem oszthatod meg vagy közvetítheted.
A rendezvényen lézer berendezés üzemelhet, kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt körültekintően készíts felvételeket! A berendezés az emberi szemre ártalmatlan, viszont ha kamerák vagy telefonok optikáit 8-10 méteren belül közvetlenül éri a lézerfény, az optikai szenzor túlterhelődhet és meghibásodhat.
Ezeket az eszközöket a saját felelősségedre használd, a meghibásodásáért nem vállalunk felelősséget!
Az általad készített képeknek és anyagoknak lehetőséget biztosítunk a megjelenésre a felületeinken, ahol törekedünk a pontos forrás megjelölésére. Engedély kéréshez, panasztételhez vagy a képeid beküldéséhez vedd fel velünk a kapcsolatot!
Suit Lounge (öltöző)
Az öltözőben kizárólag a regisztrált fursuiterek tartózkodhatnak, hogy a rendezvény közben bármikor át tudjanak öltözni és a suitjukat biztonságba tudják helyezni az összes hozzávaló kellékkel együtt.
Ez azt jelenti, hogy ha te nem suiterként regisztráltál vagy nem hoztad el a rendezvényre fursuitod, az öltöző területére nem léphetsz be!
Ezen kívül a Suit Lounge területén tilos:
- Képet vagy videót készíteni. Ha a Lounge bejárata közelében készítesz fényképet, ügyelj rá hogy a bejáraton túlra ne lehessen belátni.
- Ételt vagy italt fogyasztani, tárolni vagy behozni. Ez alól kivételt képeznek a rendezvény által kihelyezett frissítők.
Művész sarok (Artist Alley) és Partner Artist Program
A művészek számára kizárólag megjelenési felületet biztosítunk mind a Művész sarokban, mind a Partner Artist Programban egyaránt. Az esetleges értékesítésben és megrendelések folyamatában nem veszünk részt, nem kérünk megjelenési és részvételi díjat sem pedig jutalékot.
Minden megrendelés nélkülünk, a Művész és a Megrendelő között jön létre, a Művész szerződési és működési feltételei szerint. Az értékesítéshez szükséges pénzügyi és jogi megfelelés az értékesítést végző Művész felelőssége, az ő tevékenyégéért, termékeiért és szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.
Baleset- és egészségvédelem
Nem javasoljuk a ruháról lelógó kötelek és láncok viselését, hiszen ebbe bárki könnyen be- vagy fennakadhat egy rendezvény forgataga során. Amennyiben a suitodon vagy annak ruházatán és/vagy jelmezén hegyes tüskék, kiálló részek vagy merevítők találhatóak, ezeket szivacsból vagy olyan anyagból készítsd el, ami nem okoz sérülést.
Ha úgy érzed, hogy túlmelegedtél és segítségre vagy vízre van szükséged, jelezd a kísérőknek és a szervezőknek. Ilyen esetben lépj hátra a tömegből és a túlmelegedést jelző (magad felé legyező) kézjelzéssel jelezd a többi résztvevőnek, hogy pihenésre van szükséged. Szükség esetén nyugodtan menj oda egy segítőhöz, aki vízzel fog kínálni.
A saját egészséged védelmében arra szeretnénk kérni, hogy a walk előtt és alatt ne fogyassz alkoholt, ha fursuiterként veszel részt rajta. Rosszullét vagy ájulás esetén a te egészséged és nem a suitod védelme lesz a legfontosabb sem a számunkra, rosszabb esetben a mentősök számára sem. Ők gondolkodás nélkül le fogják rólad vágni a bundát és a maszkot, ami egy partialsuit esetén is jelentős anyagi kárt okozhat neked. Az az egészséget védő (elsősegély) vagy orvosi eljárás során megsérült fursuitért sem mi, sem pedig az ellátást végző mentős, orvos, segítő, szervező és/vagy járókelő nem vállal felelősséget. Ha a walk során úgy érzed, hogy elérted a fizikai korlátjaid, ugyan így jelezz egy segítőnek, aki fog módot találni arra, hogy a maszkod levehesd és leülhess egy biztonságos helyen.
A rendezvény fő helyszínén a lehűlést és pihenést biztosító Suit Lounge (öltöző) a rendelkezésedre áll, ám ettől függetlenül figyelj a saját korlátaidra. Különösen ha alkoholt is fogyasztasz!