Házigazda útmutató

Programok a Furdance Budapesten

Nagy utat tettünk meg az első rendezvényünk óta, és mára a Furdance Budapest egy sokszínű, több napos eseménnyé vált. A közösség tagjainak köszönhetően változatos programok várnak, és most itt az alkalom, hogy te is részt vegyél ennek formálásában!

Ne aggódj, ha még nem próbáltad ezt a szerepet, szívesen segítünk az ötleteid megvalósításában, csak lépj kapcsolatba velünk! Egyetlen dolgot tarts szem előtt: ez az esemény furryknek szól.

A képen egy arany rajzfilm sárkány látható fekete tónusokban, lazán elegánsan egy pohár bort tartva. Az éjszakai háttéren a Duna és a budapesti Lánchíd látható, Budáról Pest felé nézve.
Készült PGtheDragon munkájának felhasználásával. – © 2023 Furdance Budapest – CC BY-NC-ND 4.0

Termek, szobák és helyszínek

A rendezvényház számos helyszínt kínál, amelyeket tematikus szobákká alakítottunk, hogy minden program a megfelelő környezetben valósulhasson meg.

Színházterem

Ez a rendezvény központi helyszíne, ahol a nagy színpad is található. Itt kerülhetnek megrendezésre a műsorok, versenyek és olyan előadások, amelyek nagyobb helyet és nézőteret igényelnek. A programok jellemzően angol nyelvűek, kétnyelvűek, vagy olyanok, amelyek nem igényelnek nyelvtudást.

A színpad rendelkezik egy backstage öltözővel, amit te, mint a program házigazdája és a színpadi programon résztvevők használhatnak.

Kis színpad

A kertben található kis színpad a nagy színpad szabadtéri párja. Ha az időjárás nem kedvez, a programok a rendezvénysátorban kapnak helyet. Ez a helyszín tökéletes kisebb műsorokhoz vagy magyar nyelvű előadásokhoz, illetve az angol nyelvű nagy színpadi programok magyar változatainak.

Galéria

A központi elhelyezkedésű galéria a művészeti kiállításoknak, különösen az Art Show-nak ad otthont. Mivel közvetlen kapcsolatban áll a lobbival és a büfével, ez a tér ideális helyszín kiállításoknak és művészeti workshopoknak.

Klub szoba

Ez a terem az emelet egyetlen nyitott helyszíne a résztvevők számára. Napközben itt kap helyet a konzol és retro terem, ahol különböző konzolokon játszhattok, mint például a Just Dance vagy a Guitar Hero. A terem technikai személyzettel rendelkezik, így ha konzolos vagy egyéb videojátékos versenyt tervezel, folyamatos technikai támogatást kaphatsz. Mivel ez a helyszín kissé félreesik a többitől, ideális helyszíne lesz azoknak a programoknak is, amelyek csendesebb atmoszférát igényelnek.


Program típusok

A rendezvény nem korlátozza a témákat, hiszen a fókusz a közösségen és az élményszerzésen van. Kerekasztal-beszélgetés, workshop, kiállítás vagy bármilyen más program – csak rajtad múlik, mit hozol létre. A programok tervezésének és szervezésének megkönnyítése érdekében minden kategóriához próbáltunk példákat hozni az előző évekből.

Ha a saját ötleted már szerepel, vagy úgy érzed, szívesen tartanál hasonló programot, bátran jelentkezhetsz. Ha idén már jelentkezett valaki hasonló témával, akkor összekapcsolunk benneteket, hogy közösen dolgozhassatok és együtt valami még izgalmasabbat hozhassatok létre.

Panel beszélgetések és előadások

Interaktív beszélgetések, ahol a közösség tagjai vagy meghívott vendégek osztják meg gondolataikat különböző témákról, vagy elmesélik személyes történeteiket. Az egyik népszerű program például a "Fursuiter 101," ahol Zuzu és Jazz mutatják be a fursuitolás alapjait és megosztják hasznos tapasztalataikat a résztvevőkkel.

Meet & Greet

A kötetlen találkozók célja, hogy kisebb közösségek és érdeklődési körök tagjai találkozzanak egymással. Ezeken az eseményeken barátságos légkörben beszélgethettek, megoszthatjátok egymással az élményeiteket, vagy akár bemutathatjátok, miért érdeklődtök egy adott téma iránt. Egy korábbi találkozó, a "Pooltoy & Inflatable Meet and Greet," különleges atmoszférát teremtett: a Klub Szobában strand- és felfújható játékok között töltötték az időt a résztvevők.

Játékok és versenyek

Ez a kategória igényli a legkevesebb magyarázatot. A rendezvények során különböző játékok és versenyek kerülhetnek megrendezésre, ahol a résztvevők ügyességüket tehetik próbára. Előző években népszerű programok voltak például a Csocsó Bajnokság, a Guitar/Clone Hero versenyek, a Just Dance verseny, illetve a Beat Saber Tournament, de az hogy milyen versenyek kerülnek megrendezésre, csak tőletek, a házigazdáktól függ.

Workshoppok

A workshopok célja a kreatív készségek fejlesztése és új technikák elsajátítása. Ezeken a foglalkozásokon szakértők vagy tapasztalt résztvevők vezetésével próbálhatják ki magukat a résztvevők, különböző területeken. Korábban nagy sikere volt a DJ Workshopnak, ahol betekintést nyerhettetek a lemezlovasok munkájába, és a NicoBar koktélkészítő programjának, ahol a mixerkedés alapjait sajátíthattátok el. A Szinkron Workshop során pedig a szinkronizálás világába pillanthattatok be, miközben saját hangalámondásokat készíthettetek.


Kérdések és válaszok

Vennem kell belépőt ha panelt szeretnék tartani?
Ahhoz, hogy részt vehess az eseményen és házigazdája lehess egy panelnek, érvényes Furdance belépővel kell rendelkezned. Bár ingyenes belépőt nem tudunk biztosítani, más módon kifejezzük majd a köszönetünket.
Tarthatok programot a színpadon is?
Általában a szervezői csapat végzi el a színpadi műsorok tervezését, szervezését és megvalósítását. De ha van egy nagyszerű ötleted, bátran lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk az ötleted megvalósításában! Azonban ebben az esetben szorosan együtt kell dolgoznod a szervezői csapattal.
Kérhetek belépőt a programra, amit tartok?
Nem, a részvételt nem kötheted külön belépőhöz vagy támogatáshoz, és nem gyakorolhatsz nyomást a résztvevőkre támogatói perselyek elhelyezésével vagy körbeadásával. Ha a foglalkozáson vagy workshopon a résztvevők általad hozott anyaggal dolgoznak - például varrás esetén a textil vagy festés esetén a vászon és a festékek -, és ezek költsége meghaladja azt, amelyet a közösségre tudsz fordítani, mindenképp jelezd felénk, amikor házigazdának jelentkezel.
Tarthatok zártkörű programot?
Sajnáljuk, de nem engedélyezünk zártkörű programokat a főhelyszínen. A rendelkezésre álló idő és hely korlátozott, így nem tudjuk biztosítani az ehhez szükséges feltételeket az eseményen belül.
Mi történik, ha többen jelentkeznek hasonló témával?
Ha több jelentkező is hasonló témával regisztrál, mindent megteszünk, hogy összehozzuk őket és együtt dolgozhassanak. Ha ez nem lehetséges, a szervezők választják ki a házigazdát.
Mi történik, ha csak magyarul tudom tartani a panelem?
Ha kizárólag magyarul tartanád a paneled, előfordulhat, hogy egy segéd házigazdát keresünk melléd, aki segít, hogy a program minél szélesebb közönség számára elérhető legyen.
Van-e bárminemű korlátozás a panel tartalmára?
Kérjük, hogy a panel során kerüld a felnőtt tartalom bemutatását, a káromkodást és a csúnya beszédet. Fontos, hogy minden program élvezhető legyen a legszélesebb közönség számára.
Ki határozza meg a programok időpontját és helyszínét?
A programok végső időpontját és terembeosztását a szervezők döntik el, de igyekszünk figyelembe venni a házigazdák igényeit. Ha bármilyen eszközigényed van, jelezd előre, és igyekszünk segíteni.
Mi történik, ha nem tudom vállalni a programot?
Ha nem tudsz részt venni a programon, kérjük, legalább 30-60 nappal előtte értesíts minket, hogy átszervezhessük vagy helyettesítőt találhassunk.
Mi történik, ha váratlan helyzetekben változik a program?
Váratlan helyzetekben, például rossz időjárás miatt, előfordulhat, hogy az időpont vagy a helyszín megváltozik. A szervezők minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy minél előbb értesítsenek a változásokról.
  • Termek, szobák és helyszínek
  • Program típusok
  • Kérdések és válaszok
  • Kapcsolódó

    Fursuit Walk

    Art Show kiállítói útmutató