Jelentkezz házigazdának!

Ha úgy érzed van egy jó ötleted amit megvalósítanál, esetleg van egy téma amiről szívesen tartanál egy előadást, kerekasztal beszélgetést vagy egy foglalkozást, olvasd el az alapvető panel szabályzatot és vedd fel velünk a kapcsolatot!

A képen egy arany rajzfilm sárkány látható fekete tónusokban, lazán elegánsan egy pohár bort tartva. Az éjszakai háttéren a Duna és a budapesti Lánchíd látható, Budáról Pest felé nézve.
Készült PGtheDragon munkájának felhasználásával. – © 2023 Furdance Budapest – CC BY-NC-ND 4.0

Szabályok és irányelvek

Ha többen jelentkeztek hasonló témával, mindent megteszünk azért, hogy fel tudjátok venni egymással a kapcsolatot és együtt tudjatok dolgozni. Ha ez nem sikerül, a szervezők választják ki a házigazdát. Arra kérünk, hogy legyél nyitott és rugalmas. Ne feledd, hogy a közösségért dolgozunk, nem pedig jutalom vagy presztizs szerzés céljából.

Amennyiben kizárólag magyarul tudod tartani a paneled, előfordulhat, hogy keresünk melléd egy másik házigazdát, akivel együtt kell dolgoznotok. Ez azért fontos, hogy minél többen részt tudjanak venni a programon, és ne érezzék magukat kizárva azok, akik nem értenek magyarul.

A panel során kérjük, kerüld a felnőtt témák bemutatását és megjelenítését, valamint a káromkodást és csúnya beszédet. Fontos, hogy az esemény mindenki számára élvezhető legyen.

A programok végső időpontját és terembeosztását mi, a szervezők határozzuk meg, de igyekszünk figyelembe venni a házigazdák igényeit. Projektort és HDMI-kábelt biztosítunk a panel előadói számára, de más eszközöket (pl. számítógépet, laptopot, átalakítókat) nem. Ha előre és pontosan jelezd az eszköz- és egyéb igényeidet, igyekszünk segíteni.

Az adott panel lebonyolítása a házigazda felelőssége. Legyél pontos és megbízható, és kommunikálj váratlan helyzetek esetén. Ha mégsem tudsz részt venni az eseményen, kérjük, legalább 60, de legfeljebb 30 nappal előtte értesíts minket, hogy átszervezhessük a programot, vagy megtalálhassuk a megfelelő helyettesítőt.

Váratlan helyzetekben előfordulhat, hogy az időpont vagy a terembeosztás megváltozik, például ha esős időjárás miatt alternatív helyszínen vagy időpontban kell megtartani más programokat. Ilyenkor a szervezők minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy minél előbb értesítsék a résztvevőket a változásokról.


Kérdések és válaszok

Vennem kell belépőt ha panelt szeretnék tartani?

Ahhoz, hogy részt vehess az eseményen és házigazdája lehess egy panelnek, érvényes Furdance belépővel kell rendelkezned. Bár ingyenes belépőt nem tudunk biztosítani, más módon kifejezzük majd a köszönetünket.

Tarthatok programot a színpadon is?

Általában a szervezői csapat végzi el a színpadi műsorok tervezését, szervezését és megvalósítását. De ha van egy nagyszerű ötleted, bátran lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk az ötleted megvalósításban! Azonban ebben az esetben szorosan együtt kell dolgoznod a szervezői csapattal.

Kérhetek belépőt a programra, amit tartok?

Nem, a részvételt nem kötheted külön belépőhöz vagy támogatáshoz, és nem gyakorolhatsz nyomást a résztvevőkre támogatói perselyek elhelyezésével vagy körbeadásával. Ha a foglalkozáson vagy workshopon a résztvevők általad hozott anyaggal dolgoznak - például varrás esetén a textil vagy festés esetén a vászon és a festékek -, és ezek költsége meghaladja azt, amelyet a közösségre tudsz fordítani, mindenképp jelezd felénk, amikor házigazdának jelentkezel.

Tarthatok zártkörű programot?

Sajnáljuk, de nem engedélyezünk a zártkörű programokat a főhelyszínen. A rendelkezésre álló idő és hely korlátozott, így nem tudjuk biztosítani az ehhez szükséges feltételeket az eseményen belül.